Számvetés

1.,Hátamon húzom az örökös éjt
Jeges forrósága nyakamra sújt
A hajnalban keresem a felkelö reményt
Mézes, csalfa játék, csak ígér a múlt
Léptem a holnapra visz, átszeli az ébredö fényt
Huhogó bagolyénemnek a hajnallal bealkonyult.

2.,A dac bágyadtan kapar a nyaki artérián
Lehunyom reggelem , fáradt a gondolat
csillagtalan csillogás az égi galérián
Jéggé fagyva, remegve olvadok
álomtalan álomba, -csak a zuhanás maradt-
vacogva félve a holnapot
nincs felkelö nap, csak éjre vicsorító új vallató fény
ha felébredtél, nincs már csendes éji remény

3.,Tegnap még bíztam a mában
Csak loholok álmaim nyomában
Egy pohár tiszta víz, annyi sincs
a savas, maró gúny táborában
Maszatos ujjak ragadták elölem
Szomjuzom. Forrásom az öszinte gondolat
Riadt, konok gyermeket csináltok belölem
De én legalább megpróbáltam. Csak ez maradt.

4.,Nevetséges cirkusz már minden
Akrobaták, porondmesterek, bohócok,
Illuzionistak, csak már nézö nincsen.
a gondolatok szemétrevaló koloncok,
s csak nézem, állok egyedül,
a kezembe nyomott kukoricával
vállamon az apró retikül
megtömve a megmaradt igaz világgal.

5.,Az irodában az üvegablak mögül
rezignált szemek,
be nne üres tekintetek
s alatta a száj monoton
közli könyörtelenül
Egy csupasz akta lettem,
A rendszer rendezett
Csak villogok mint kurzor,
mikor bitekké felezett
egy számítógép monitoron.

6.,S már könnyem törne, de nem
A rendszeristennel szemben
nincs bennem alázat.
A sok kábult bábnak, de nem nekem!
De nincs irgalom.
Rab vagy te is, csitítsd a lázad
Felettünk a globál birodalom.
Ne háborodj meg ember!
Köss sátáni üzletet
az embertelen villogó jelennel.

7.,Hát újra itt az éj, s álmom nem felel
Csatát vívok nap, mint nap
összekötözött, vérzö kezekkel
Az estböl lüktetö dél, mi nekem virrad,
szaggat törvényt felettem. Vértelen erekkel
táplálja elméjét a jelen
s cseppenként gyüjtve maszatos pohárba
a tiszta forrást. Ez maradt nekem,
s csak vetem magam tovább éltem fújtó porába

6.,Még gyerekként mértem magam a végtelennel.
éreztem a ropogós tisztát, a való üdét
öszíntén ébredve frissen az akkori jelennel
nem kerestem senki érdemét.
Nem márványerezet-hálózta hidegen...
Vérpiros boldogsággal osztoztam az éggel
a felémnyújtott emberi szíveken.
Egynek gondoltam magam a tiszta mindenséggel.

7.,Éreztem már gyermekem terhét
szívem alatt. S van-e tisztább annál?
Láttam szemében benne az öröklét,
s titokzatosabb a halálnál,
az örök szent igéret:
Értelme a hiábavaló létnek.
Álmaim, reményeim elvesztve
önmagam újjéledve születtem
mindenem gyermekeimbe feledve,
minden percben, mikor jelenükben fürödtem.

8.,A reményvesztett nem én vagyok
Húzom magam át az életen
Arculcsapásként vágnak rám a holnapok,
de igazgyöngyöket adott az ég nekem
A világ keresi, védi, biztosítja magát
falakkal, aktákkal, belédültetett müanyaglapokkal
Csak keresi mindenben törvénye igazát,
de gyermekeimnek tartozik majd elszámolni
az ügyirattá degradált holnapokkal.

9.,S én akkor már egy nagy birtokon:
Köröttem lovak, kutyák, s unokák
Elásva mélyre, az örök feledésbe
csak táncolok majd a koszos tegnapon.
A napfelkeltét frissen fejt tejjel várom,
s szénaillatú széllel érkezik a reggel.
Visszatér majd minden meg nem álmodott álmom,
hogy dolgavégzetten száljak majd el a fehér felegekkel

	majd amikor már nem ítélsz, hanem figyelsz árnyékot sem adsz Ki vagyok én? hm... a világon a legnehezebb önmagunkról írni. Hát nem is írok. Olvass inkább, és keress meg engem a szavaim mögött.